Látogatóink száma: Site Meter
KÉPGALÉRIA | KÖZALKAMAZOTTI TANÁCS | RÓLUNK ÍRTÁK | ALAPÍTVÁNY
2010. szeptember. 05. Viktor, Lőrinc  

Kiscsóka avató 2009.10.08.


Kiscsóka avató (2009.10.08.)

„Bánkisok lettünk!”-olvasható a 9.c osztály logóján, amit a csókaavatóra készítettek. Csak nézzük végig a vidám, kipirult arcokat, és bárki átélheti ennek a délutánnak számtalan vicces, izgalmas pillanatát.
Már hetekkel az elsős avató napja előtt kihúzták a kilencedikes osztályok azt az országnevet, amelynek alapján jelmezes-zenés bevonulóval kellett készülniük. Megjelent itt Szaúd-Arábia, Skócia, Japán nindzsák sajátosan „japán” Petőfi versfordítással, itt voltak a görögök és Zorba dalára táncoltak egy fergetegeset, végül a Dél-Afrikai Köztársaságból a bushmanok az őket fotózó turistákkal.
A bemutatkozó felvonulást követően mintegy másfél órás vetélkedőn mérték össze ügyességüket a kiscsókák. Láttunk tőlük rögtönzött aerobik –és kung-fu bemutatót, megtudhattuk, hogyan lehet a babszemeket egyik tányérról a másikra átvinni két hurkapálcával (naná, majd csak úgy, egyszerűen, kanállal!). A képeken nézd meg, milyen az „ülvekígyó”! Azt is kipróbálták, hogy milyen egyensúlyozó művészek lennének- igaz, rendesen potyogott a kézfejükről a 6 fakorong. Toalettpapírba tekerték diáktársukat, sőt annyi ruhadarabot adtak egyesekre, amennyi rajtuk éppen volt. Átvitték egymást és a medicinlabdát a folyó túlpartjára úgy, hogy csak a papírlapokra léphettek. Végül táncversenyen csaptak össze, a partnernő egy-egy partvis volt- ropták vele a csárdást, tangóztak, keringőztek, és riszáltak becsületesen. Letették a Bánkis fogadalmat és jutalmul degeszre ehették magukat konyakmeggyel, puszedlivel meg ami még jutott!
Így volt, jó volt, aki nem hiszi, nézze végig a fotókat és sajnálgassa magát, amiért nem jöttel!  

A képeket ide kattintva megtekintheti