A versenyzőnk: Babják Péter 14.E osztályos tanuló.
Felkészítő: Szilágyi Ferenc kolléga.
A verseny időpontja: 2009.04.03-04. ( verseny Bp-n volt a Puskás Tivadar Távközlési Technikum)
Első nap:
Az első nap az iskolában fogadtak minket ahol elmondták a tudnivalókat a 2 napos versenyről. Egyéni és két fős csoportok sorakoztak fel a versenyre.
Erre a napra egy építési feladattal bízták meg a versenyzőket, melyen egy párhuzamos porthoz csatlakoztatható digital-analóg konvertert kellett építeni. Erre a munkafolyamatra 2,5 óra állt rendelkezésünkre. A panel 2 oldalas furatgalvanizálással készült NYÁK lap volt. Egyszerű, könnyen forrasztható alkatrészeket tartalmazott.

A munka elvégzése után frissítőként szendviccsel és üdítővel kínáltak meg bennünket.
Második szakaszként az összeforrasztott áramkör mérése következett.
Itt az NE555 IC-vel előállított frekvenciagenerátor jelalakjának és a kapcsolás kimeneti szintjének mérése volt a feladat, melyet sikerült leküzdenem.
Este egy vacsorával fogadtak minket egy távolabb lévő kollégiumban.
Második nap: A pályázatra nevezett kész munkák bemutatása következett, melyekből sok ötletes és hasznos dolgot ismerhettem meg.
A versenyzők egyenként mondták el az eszközök felépítését és működési elvét, melyeket működés közben is megfigyelhettünk.
Én egy usb csatlakozású hangkártyát mutattam be, mellyel a 8. helyet sikerült elérnem.
Az általam készített hangkártya SMD alkatrészekkel
Az elhangzott előadások után kisebb szünet következett az eredményhirdetésig.
A zsűri által legjobbnak ítélt készülék egy digitális vízszintmérték volt.
A nem dobogós helyen végzők számára oklevelet, egy Puskás Tivadar pénzérmét, és egy egyéves Rádió Technika könyvsorozatot ajándékoztak.
Összegezve a verseny jól sikerült, sok élménnyel gazdagodtam és új barátokra tettem szert.
Babják Péter 14.E